Lego kinézetű pisztoly miatt volt balhé az Egyesült Államokban

przez | 17 lipca, 2021

Az egyre nagyobb botrány hatására leállították a Lego kinézetű pisztoly szettek gyártását az amerikai Utah államban. A Culper Precision nevű vállalat olyan pisztolyra erősíthető védőtokokat árult, amelyeket felhelyezve a halálos fegyver egy vicces, barátságos játékpisztoly külsejét nyerte el. Számos szervezet azonnal tiltakozását fejezte ki, a dolog morbidsága mellett komoly veszélyekre is felhívva a figyelmet. A kevésbé alapos tekinteteknek a tok miatt tényleg csak egyszerű játékpisztolynak tűnhet a fegyver, ami így számos olyan helyre becsempészhető, ahol semmi keresnivalója.
A dologra végül az tett pontot, amikor a Lego illetékesei is teljes erővel beleszálltak a gyártóba, és sok millió dolláros perrel fenyegették meg. Véleményük szerint a Lego kinézetű tematikának semmi keresnivalója nincsen fegyverek közelében, a gyártó pedig súlyosan károsította a Lego jó hírnevét.
A Lego kinézetű pisztolytokot „Block19” néven reklámozták, a híres Glock pisztoly után. A marketingszöveg szerint a „vicces” tok, egy „valóra vált gyerekkori álom”.
Az összeszerelhető készleteket (ami egyben már a működőképes fegyvert is tartalmazza) 550 és 765 dollár közötti áron kínálták eladásra, a vásárlókat pedig azzal biztatták, hogy „vegyék meg azt a pisztolyt, amit anno a télapótól is kértek”.
Újabb kényes téma
Az Amerikai Egyesült Államokban egyre hevesebb vita övezi a fegyvertartás kérdését, amely már évek óta komoly politikai töltetet is kapott. A társadalom egyik fele a fegyvertartás korlátozásáért, sőt egyesek akár a teljes tiltásáért is harcolnak, míg a társadalom másik fele foggal körömmel ragaszkodik az amerikai alkotmányba is belefoglalt szinte korlátok nélküli lőfegyver birtokláshoz.
Az Eyetown for Gun Safety (kb. fegyverbiztonsági figyelő”) nevű nonprofit szervezet adatai szerint, 2020 márciusa és decembere között 31 százalékkal emelkedett az olyan fegyverbalesetek száma, amelyekben gyermekek saját magukkal vagy másokkal végeztek véletlenül.
Shanon Watts, a szervezet képviselője volt az is aki levélben hívta fel a Lego figyelmét a problémás pisztolyszett létezésére, és kérte őket mielőbbi lépések meghozatalára. Watts véleménye szerint, ez az egész egy aljas próbálkozás volt, hogy az amerikai fegyvergyártók a gyerekekben még a felnőtté válásuk előtt vonzalmat generáljanak a lőfegyverek iránt.
Ezek kívül, mivel a fegyver tényleg játéknak tűnik, fokozottan veszélyes lehet a gyermekek számára, akik nem is biztos, hogy képesek önállóan felismerni, hogy egy valódi halálos fegyverrel játszanak.
A gyártó mindenesetre nem nagyon akar bocsánatot kérni, még a gyártás leállítása után sem. Véleményük szerint mindenkinek joga van olyan kinézetű fegyvert viselni, “amilyenhez kedve van”, termékeik pedig magas “minőségű személyes tárgyak, tisztességes áron kínálva”.
(Forrás)
Kapcsolódó:

Félelmetes fegyverarzenállal vannak felszerelve a mexikói kartellek
Már egy teljes félautomata gépfegyver is előállítható 3D nyomtatóval

Megjelent a BitcoinBázis oldalon.